A XX. század egyik legismertebb írója, Hemingway amerikai származása ellenére is erősen kötődött az európai kultúrához, művészete a két kontinens kultúráját egyesíti. Chicago közelében, Oak Parkban született 1899- ben. Apja kedvelt orvos volt, édesanyja vonzódott a művészetekhez. Hat gyermeküket jómódban nevelték. Ernest jól tanult, sokfélét sportolt, de nem tanult tovább, hanem újságírónak állt. Életpályája már életében is legendásnak számított. Önkéntesként ment az olasz frontra, megsebesült, kitüntetést is kapott. 1921-ben fiatal házasként ment Párizsba, a világ művészetének fővárosába. Gertrude Stein irodalmi szalonjában ismerkedett meg a modern francia művészet néhány kiemelkedő alkotójával, Joyce-szal, F. Scott Fitzgeralddal, Ezra Pounddal. Innen járt a spanyolországi bikaviadalokra. Erről az élményéről könyvet is írt (Fiesta 1926). Közben zsengéi követően megjelent a harmadik, de az első igazi novelláskötete, A mi időnkben címmel 1925-ben. Néhány évre rá a Búcsú a fegyverektől (1929) című regénye meghozta számára a világhírt, művét az olasz front hatására írta. A Scribner kiadó 8000 példányt adott el belőle 4 hónap alatt, számtalan nyelvre fordították le, s ebben a műben jelenik meg az önéletrajzi hős, Hemingway jellegzetes főszereplője.
Szenvedélye volt a vadászat és a halászat, ezt apjától kapta örökül, aki már kisgyermekként is magával vitte vadászataira. Afrikában részt vett vadászatokon (Afrikai vadásznapló 1935), és az óceánon halászott. A spanyol polgárháború kitörésekor a köztársaságiakat saját vagyonával segítette, haditudósításaival, állásfoglalásával támogatta. Polgárháborús élményei alapján írta meg az Akiért a harang szól című regényét (1940). A pálya fordulópontjának tekinthető, hogy a céltalan, kiégett hős helyét az emberiség ügyét támogató ember váltja fel.
Élete legizgalmasabb szakasza következett, 1939-től Kubában élt, Havannától nem messze egy faluban farmot létesített. A második világháború idején saját halászhajójával (Pilart) német tengeralattjárók után kutatott a kubai vizeken. Közvetlen harcokban nem vett részt, de hasznos információkat gyűjtött. Később létrehozott egy szabadcsapatot, partizánegységével több sikeres akciót hajtott végre a franciaországi harcokban. Katonái inkább nézték tábornoknak a „Papát”, mint írónak. Életében sok meghökkentő elem fordult elő, de ez nem a híres ember szerepjátszásának tudható be, hanem önmagát alakította ilyenformán. Anekdoták keringtek róla, ehhez hozzájárult négy házassága, lakóhelyének gyakori váltogatása (Florida, Spanyolország, Kuba, Franciaország), testének számos sebesülése.
A világháború után keletkezett regénye (A folyón át a fák közé, 1950) csalódást keltett, de a kiégettségre gyanakvók megkapták csattanós válaszát Az öreg halász és a tenger (1952) címmel, amelyért megkapta a Nobel-díjat (1954).
Utolsó éveiben nyomasztó depresszió lett úrrá rajta, attól félt, hogy magatehetetlen roncsként fejezi be életét, mint kedvenc írója, Maupassant. Betegségekkel bajlódva követte édesapja egykori tettét, 1961-ben öngyilkos lett amerikai otthonában.
M.R.O. HISTORIA KÖNYVKIADÓ
